A fiúk alszanak, így gyorsan tudok blogolni egyet. :D
Rengeteg témám összegyűlt az elmúlt időszak blogcsendjében, de sajnos bokros teendőim miatt nem tudtam tollat ragadni.
Központban az esküvő! Aki nem tudná, így, majd 40 évesen bekötik a fejem. (Lesz még témám ezzel kapcsolatban:D ) És az esküvőt megelőzi a legénybúcsú. Az én esetemben vénlegénybúcsú.
Nos...nem akartam nagy feneket keríteni a dolognak. Mert már úgy érzem, egy fergeteges, egész éjszakát áttáncoló, beivós-behányós, tombolós bulihoz én már öreg vagyok. Meg nem is ezt tartom fontosnak. Épp ezért a meghívottak köre elég szűk volt. Csak azokat szerettem volna eme jeles napon magam mellett tudni, akik a legközelebb állnak hozzám. Ezért ott volt az Apám. Tudom-tudom... nem szokás szülőket erre az alkalomra meghívni, de mint már jeleztem, ez egyfajta rendhagyó legénybúcsú volt. Ott volt az öcsém, akivel ugyan viharos gyermekkort, kamaszkort éltünk meg, de nála jobbat nem is kívánnék magamnak. Ott volt továbbá a középiskolai években baráttá vált osztály, iskolatársaim, szám szerint kettő. Nemcsak baráttá... a legjobbá.

Bár nem érzékelitek, de itt most volt egy kis szünet. Ugyanis felkeltek a fiúk. Jelenleg 23:15 van. Most tudom folytatni. :D

Szóval.... ennyien voltunk. Voltak hiányzók, egy Svédországban, szintén a középiskolás brancsból. Egy volt kolléga a gyermekjólétiből, akinek megvolt az oka, hogy kihagyja. És volt valaki, aki volt is, meg nem is, mert az első pár órát töltötte csak velünk. Ő barátom, zenésztársam, a mélyen brümmögő basszus hangjaim mellett a csengő gitár.
Az egésznek a szervezője, Csaba barátom. Ismer engem, tudja mi lakik bennem, tudja ki vagyok, ki voltam, ki lehetnék. :) Ismer, ezért tudta: a Pilisbe kell mennünk. Mert ifjúkorom meghatározója. Sok bor-, és sörgőzös beszélgetések, hatalmas és kevésbé hatalmas (mondhatni mini) túrák sokasága, Holdvilág-árok, meditáció, magány, kaland, álom és valóság, nagy remények, fájó kiábrándulások helyszíne. Azt hiszem, mindig, mikor nagy dolgok történtek az életemben, meglátogattam a Pilist. És lám.... az esküvőm előtt megint itt vagyok, hála neki. :)
Egy turistaház, menedékház a csúcson. A lábunk előtt Esztergom. Csodás kilátás, friss levegő, madarak és fák.

Nem szeretnék senkit untatni azzal, hogy mi történt, hány sört és hány pálinkát ittunk meg, miről beszéltünk, mit főztünk (szarvast) :D Csak az érzést szeretném mindenkivel megosztani. 
Annak idején valaki (egy általam is ismert bölcs) megfogalmazta mi is a barátság, mi is a szerelem. Talán egész életemben ez volt a legjobb gondolatom, legjobb hasonlatom. Mert azt mondtam: Egy fának a levelei a barátok. A virágja a szerelme, a gyümölcse a gyermekei. Egy fa képes sok száz évet is leélni anélkül, hogy egyetlen virágot is hozna. Nem teljes az élete, hiszen önmagát nem tudja tovább örökíteni. De él! Nagyra nőhet, erős lehet. Mert vannak levelei, tud lélegezni. Viszont ha egy fa nem képes tavasszal leveleket hozni, elpusztul. Pont, mint mi: Szerelem nélkül lehet élni (bár nem érdemes :D ) viszont barátok nélkül elfonnyadunk, elsorvadunk, meghalunk.
Azt hiszem, nekem igazán bőkezűen mért az Isten. Vannak leveleim, erősek, harsányak, haragoszöldek. Virág is nyílt széltépett ágaimon, és már ott figyel rajtuk két, kicsiny, még zöld, éretlen gyümölcske...

Egy híján negyven éves vagyok. Sok mindent láttam, sok  mindent megéltem már. És nem itt tartanék, ha ezek az emberek, akik a legénybúcsúmon is mellettem álltak, nem lettek volna  velem. Az apám, kinek az életemet is köszönhetem, a maga csendességével bölcsen tanított.... az életre. És csak ilyen szűk körben merem elmondani, hogy gyakran könnybe lábad a szemem (ahogy most is) mikor az idő által vésett ráncos homlokára, arcára gondolok. Egyszer, talán 16 lehettem, nem akart elengedni valahova. Tisztán emlékszem, az arcába vágtam: én sokkal jobb apa leszek, mint te! Tévedtem. Nem hiszem, hogy nála jobb apa lehetnék...
Az öcsém, akit halálra szekáltam és gyepáltam egész gyerekkorunkban (persze volt eszem, mert csak addig tettem, míg én voltam az erősebb :D :D :D ), most a legjobb barátom. És tudom, hogy csak egy ki nem mondott szavamba kerülne, és bármit megtenne értem. Ahogy én is érte! Viktor barátom, akivel a sors is furán hasonlóvá tette életünket. Fél nap van közöttünk, Ő Rákoshegyre született, én Rákoscsabára. És egyszerre cseréltünk. Mikor mi költöztünk Hegyre, ő ment Csabára. És ha hinni lehet a családi legendáknak, egyszer a gyermekorvosi rendelőben megfogtuk egymás kezét, mikor őt ki, engem meg betoltak a rendelőbe.
Csaba... aki sok mindenben az ellentétem, mégis, mintha én lennék. Nem is tudom, hogy akadtunk egymásra. :D De tudom: szerepjáték. :D Azt hiszem néha tényleg az életemet mentette meg. Ő nagy tanító. A seggberúgós fajtából. :) És nekem elég gyakran kellett rugdosni a seggem. :) Apró, 9 m2-es szobájában óránként 10 szál cigaretta mellett meg tudtuk váltani az egész világot. :)
Zsolti, aki megmutatta, képes vagyok hangokat (ráadásul harmóniában) kicsikarni egy gitárból. Aki megtanított hinni magamban, Aki tiszta! Birkabőr, tábortűz, pipa, és zene-zene-zene! :)
És itt mesélhetnék az otthon maradottakról, hiszen lenne mit.... de ez a poszt mégis a legénybúcsúról szól. :)

Egy éjszakát töltöttünk ott. A Sasfészekben. Nem számított más, csak hogy ne égjen oda a kaja, és mindig legyen bontva egy söröd. És az a legjobb az egészben, hogy tényleg nem számított más. :D

Így, esküvő előtt az ember egy kicsit elszámol a múltjával. Mert ez nagy változás az életünkben. Úgy gondolom, ha meg akarjuk vizsgálni hová jutottunk, mivé is lettünk, kivé is lettünk, azt egy nagyon speciális tükörben tudjuk csak megtenni: a barátaink tekintetében!
Köszönöm Nektek!